A-Z-ig Tabletta
Ló balzsam
MOP SZETT - Kicsi
Mikroszálas kis varázstörlő
Gépkocsitörlő
Tejkenőcs teljes értékű körömvirág kivonattal
Tejkenőcs teacserje kivonattal
Alaszka gél
110 Gyógynövényolaj
Multivitamin- kapszulák
|
|
|
|
Info 127
| A sötétség a fény hiánya, csak az a dolgunk, hogy fényt gyújtsunk |
| Hiszem, hogy mindenkinek már elege van a pénzügyi válságról, a recesszióról és a gazdasági nehézségekről szóló történetektől. Mind gyakrabban gondoljuk, hogy túlzásokról van szó és jobb lenne valami másról beszélni. Egyre többen gondoljuk azt, hogy a válság más célok megvalósítására lett kitalálva, amelyek a mi hatótávolságunktól és megértésünkön kívül esnek. Ezért a bevezetőimben eddig kerültem ezt a témát, de nemrég olvastam egy motiváló írást amely egy teljesen új megvilágításba helyezi a válság problémáját. Ezért úgy döntöttem, megosztom veletek az írás egy részét, mert ez segít nekünk abban, hogy összes energiánkat az építés és a siker irányába fordítsuk, amiről már sokszor írtam. Mivel már elég a kishitű félrebeszélésből, a bújócskából, a pesszimizmusból amikkel minden nap és minden irányból bombáznak – most van az ideje annak, hogy a válságot átengedjük másoknak (azoknak akik annyira szeretik) és annak idejét lerövidítsük a lehető legkisebb időtartamra. |
Mit tesztek most amikor a válság mindennapjaink valósága és a nehézségek komolyan veszélyeztetik a családi költségvetést?
Biztosan hallottatok arról, hogy a változások az agyunkban kezdődnek és csak azután válnak láthatóvá a környezetünkben. Ezért, először változtassunk a gondolkodásunkon. Több módja van, kezdve attól, hogy pozitívabban gondolkodunk magunkról és jövőnkről. Sokan közületek majd így reagálnak – hát hogyan, válság van!? Ha már előre belenyugosztok a sikertelenségbe, egészen biztosan nem lesztek sikeresek. Nem az egy kudarc vagy az egy lehetőség kihagyása a probléma. Az igazi kudarc az amikor már meg sem próbálod. Semmi esetre sem, és a világ kincséért sem hagyj fel a próbálkozással! Tudjátok hogyan kell kiűzni a sötétséget a szobából? Biztosan nem úgy, hogy állandóan róla beszéltek vagy úgy, hogy vég nélkül elemzitek. Egyébként, mit kell itt elemezni? A sötétség a fény hiánya, csak az a dolgotok, hogy fényt gyújtsatok!
|
| Ne foglalkozzatok a válsággal, ne foglalkozzatok azzal ami nem a tiétek és azzal ami nincs! Foglalkozzatok azzal amit fel akartok építeni! Az összes szabadidőtöket, energiátokat és törekvéseiteket fordítsátok valami új felépítésére! Ne törődjetek azzal, hogy mások válságról beszélnek! Nekik válság, de nektek nem kell élnetek világukban! Építsétek fel a magatok tökéletes világát! |
| Amikor magatokban felépítettétek a fény oázisát és gondolataitokat az alkotás irányába fordítottátok, a cselekedeteitek kövessék ezt az utat. Minden irányból hallani – spóroljatok, spóroljatok, spóroljatok … De, senkinek nem jutott eszébe az, hogy ha a te szomszédod nem költ, a te cégedbe se folyik be a pénz. Ha ti nem kaptok fizetést, a szomszédod hiába spórolna mert az ő bevételei is elapadnak. Mi a logika abban, hogy a recesszió idején csökkenteni kell a fogyasztást? A fogyasztás növelése egyetlen módja a pénz mozgásának, ami az energia mozgását is jelenti amiben élünk. Más szóval, az összes olyan tanács amely a nadrágszíj meghúzásával kapcsolatos, jó receptet képez a válság mélyítésére és meghosszabbítására. Ez valakinek vagy valakiknek talán érdeke, de nekünk biztosan nem. |
Helyette a bőség elérésére alkalmazzátok a régi és hatásos elvet: ha valamit kapni szeretnétek – ADJATOK. Szeretnétek megtartani az állásotokat? Teremtsetek új munkahelyeket másoknak. Szeretnétek megtartani a fizetéseteket? Teremtsétek meg másoknak.
És – viselkedjetek úgy mint ha nagyon gazdagok lennétek! Igen, jól olvastátok, viselkedjetek úgy mint ha nagy bőségben élnétek. A bőség az most van. Ha most úgy éltek mint ha bőségben élnétek, akkor nem csak a ti és a körülöttetek található emberek energiája indul el, hanem a bőséget is magatokhoz vonzzátok.
|
Ezért, eljött a változások ideje. Ha van valami hozadéka ezeknek a eseményeknek a világban és ezeknek a kollektív negatív állapotnak, akkor ez a felhívás, hogy változzunk, legyünk különbek a többinél. Igen, fel a fejjel!
Milyennek kellene lennie a mi válaszunknak a válságra:
1. Ne gondolj rá. Ne beszélj róla. Ha társaságodban valaki elkezd beszélni róla, válts témát. Kezdj beszélni a lehetőségekről, a tervekről, reményekről – bármiről, csak ne a válságról …
2. Építsetek új világokat. A régi életmód szülte ezt a helyzetet. Legyetek hálásak, de induljatok tovább. Gondolkodjatok a változásokon amelyek újat és jót eredményeznek …
3. Semmi esetre se állítsátok meg az energia mozgását. Adjatok energiát és így megteremtitek a fogadásra alkalmas lehetőséget, egyben megindítva azokat az áramlatokat amelyek a többieket is erre ösztönzi. Tehát, racionális kereteken belül, költsetek ugyanannyit mint azelőtt. Vagyis, engedjétek egy kicsit szabadjára magatokat, költsetek egy kicsit többet is, hogy saját energiátokkal segítsetek másokon. Ily módon lesztek most, amikor a világnak a legfontosabb, az energia forrása és közben a bőség vonzereje életeteknek.
|
| És a végén, ne felejtsétek, a válság első sorban a tudatállapot. Megoldása a tudatállapotban rejlik. Tudjátok-e mennyi idő szükséges a tudat megváltoztatásához, ha ehhez megvan a megértés és az akarat? Egyetlen egy szempillantás, egyetlen egy fénysugár, egyetlen egy belátás. Pontosan ennyi. Pontosan ennyi kell a válságból való kilábaláshoz … |
| Használjuk ki a nyarat és a nyár adta lehetőségeket… Mi különlegesek vagyunk és teljesen másmilyenek… Megtanultuk, hogy minden baj magába hordozza az ugyan olyan nagy vagy még nagyobb lehetőségek magját… |
| Újságunkhoz jó olvasást és jó szórakozást kívánok. Mivel a nyári dupla számunk van a kezetekben, kívánunk kellemes és tartalmas pihenőt, sok üdítő nyári pontot és munkatársat, és szeptemberig, az akkor megjelenő 12. kiadásig – minden nap és minden pillanatban, vigyázzatok magatokra, és természetesen egymásra. |
|
 |
A többi cikk
|
 |
 |
Dokumentumok
|
 |
|
|
Elvonatkoztatott
Kiszerelés: 125 ml
Rendelési kód: Dr.F-121
A BŐR TISZTÍTÁSÁVAL LESZ EGÉSZSÉGES A BŐRÜNK
A HAJLÉKONY ÉS ÉLETTEL TELI TESTÉRT
A sikeresek túlélik, a legsikeresebbek pedig a...
|
|
|
|